Üdv mindenkinek, igen a blog megy tovább! :) Illetve az url maradt, a tartalom némileg új lesz. Mióta utoljára írtam ide, történt egy, s más, a legjoban így lehetne jellemezni: nyár volt. :P Remélhetőleg senki nem hagyta ki a vízparti hülyülést a haverokkal, h5n1-ből is jutott mindenkinek, és a szifilisz sem ért senkit váratlanul :D Nyaszóval mi is változott?

Első, ámde utolsósorban én. A középsulinak hamar vége lett, a rámszabadult rengeteg szabadidőben készülhettem /volna/ az érettségire, de ha jól emlékszem, inkább csak ittunk :P Valahogy azért sikerült lerakni, és Murphy-t ismerve, nem meglepő módon BMF-es hallgató lettem, mérnök informatikusnak tanulok állambácsi pénzén, nehogymár erre is költeni kelljen :P Ígyis bőven többet költöttem a nyáron, mint álmodni mertem volna. Nade miből? :D Hát, sikerült ismételten moziban dolgozni, de bejött mellé egy érdekesebb meló is, egész nyáron forgatáson voltam. Gyújtogattam, épületek romjait hajigáltam kaszkadőrökre, tengerparti szellő voltam, láttam a varázslatot, hogy lesz 40 fokban eső után cuppogó sáros faluból hófödte táj, és megtanultam, atmoszféra és wet down nélkül nincs álomgyári munkanap :D Nagy és bölcs tanítóktól lestem el, hogy kell az ilyesmit csinálni, és elég hamar megtanultam, hogy a forró glicerin nem véletlenül kapta a forró jelzőt, ne ismerkedjek vele. Nade elég is a szóból, jó hely a díszlet, és érje be mindenki enyivel, sajna nem tudok bevinni senkit :P:P Persze az attraktív csinos hölgyek ezalól kivételt képeznek, írjatok bátran :D Voltam a balcsin, gólyatáborban, Szigeteltem, még a Margit-szigeten is, de a fesztivál valahogy maradandóbb élmény volt. Majd szép lassan részletek is jönnek :D Sikerült elkezdeni a sulit, minden órára szorgalmasan bejárok /tanárok is olvashatják, pszt/, a diákhitel is úton van, kell laptopra meg miegymásra, még mindig foglalkozok képekkel /most indultam egy pályázaton, majd teszek ki linket/, tehát sokminden azért nem változott látszólag, és ez így is van rendjén. Viszont valahogy mégiscsak sikerült változni, egészen máshogy látok pár dolgot, és ez a hozzáállásomon is sokat változtatott bizonyos dolgokban, majd észre lehet venni szép lassan, pillanatnyilag kb 2 ember tud róla, és mégcsak nem is feltétlenül azok, akik azt hiszik, benne vannak a 2-ben. Mindenesetre elkezdődött a tanév, back to reality. És ezzel búcsúznék is, talán még anyit, hogy inkább empirista blogot csinálok ezentúl, értsd az eddigi témáktól erősen el kívánok szakadni. Viszlát legközelebb!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása